Automatizálási és Alkalmazott Informatikai TanszékKüldetésünk élenjáró műszaki tudományos területekhez kötődő, valós ipari igényeket is tükröző tematikáknak megfelelő tudásközpontok kialakítása komplex/intelligens irányítástechnikai, elektronikai és informatikai rendszerek fejlesztésével és magas szintű elméleti tudást, korszerű eszközbázist igénylő feladatok megoldásával kapcsolatos ismeretek oktatására, kutatására és alkalmazására.
A Tanszék oktatási, kutatási és fejlesztési tevékenysége hagyományosan széles szakmai területeket ölel fel. Ezek a tematikai területek önállóan fejlődnek, ugyanakkor folyamatosan egymásra is hatnak, egymást átfedik és kiegészítik, így természetes módon szolgálják a komplex rendszerek létrehozásában, rendszerintegrációban való jártasság megszerzését.
Az Automatizálási Tanszék 1961-ben alakult Csáki Frigyes vezetésével a Benedikt Ottó vezette Különleges villamosgépek és automatika Tanszék szétválását követően. Ennek a tanszéknek volt munkatársa – többek között - Csáki Frigyes, Frigyes Andor, Tuschák Róbert és Nagy István. Ugyanebben az időben Benedikt Ottó meghatározó szerepet játszott a mai SZTAKI egyik elődintézményének az AKI (Automatizálási Kutatóintézet) létrehozásában.
Az Automatizálási Tanszék a Villamosmérnöki Kar Egry József utcai, akkor új (1958-ban épített) épületének (ma V1 épület) 5. emeletén kapott helyet. Laborjai az épület 4. és 5. emeletén, valamint a K épület alagsorában voltak. A tanszék munkatársai az alapítás évében 6 főállású oktató: Csáki Frigyes egyetemi tanár, Frigyes Andor egyetemi docens, Csik Gáspár egyetemi adjunktus, tanársegédek Ipsits Imre, Szilágyi Béla, Telkes Zoltán, valamint három félállású tanársegéd (Barki Kálmán, Csiszár György, Ganszky Károly), továbbá két adminisztrátor, egy műhely dolgozó és két technikus.
AUT
|
|
Bevezetés a Dart nyelvbe és a Flutter cross-platform keretrendszerbe [ Ízelítő ]
Sajátítsd el a Dart nyelv és a Flutter alapú cross-platform fejlesztés alapjait a BME-VIK oktatójától és tedd meg az első lépéseket egy új piacképes tudás felé!
Mit nyújt a képzés?
-
Több kisebb alkalmazás elkészítésén keresztül magabiztos tudásra teszel szert a Dart nyelv használatában, ami stabil alapokat ad akár más programozási nyelvek megtanulásához is
-
Megismered a Flutter keretrendszerét és gyakorlati tapasztalatot szerzel a cross-platform alapú szoftverfejlesztésben
-
Kis kockázatvállalás mellett kóstolhatsz bele Flutter alapú cross-platform fejlesztésbe, így könnyebben eldöntheted, hogy való-e neked ez a technológia, és mindeközben megfelelő alapokat is szerzel, hogy belevághass a 12 hetes átfogó Flutter fejlesztői képzésünkbe
-
Gyakorlati feladatok elvégzéséhez szükséges tudást digitális tananyagok és vezetett kódolások formájában adjuk át, amelyeket saját időbeosztásod szerint, akár munka mellett is feldolgozhatod
-
Teljes feldolgozása több mint 20 órányi elfoglaltságot igényel, de a tananyagokhoz beiratkozást követően 1 évig korlátlanul hozzáférsz
-
Bármikor kérdezhetsz az oktatótól, a feltöltött házifeladataidra visszajelzést ad
Miért érdemes belevágnod?
A párhuzamosan több operációs rendszerre való fejlesztés jellemzően időigényes feladat, emiatt találták ki a cross-platform megoldásokat, amellyel elég egy kódbázist megírni és fenntartani.
A Flutter a Google által fejlesztett cross-platform keretrendszer, amely a szintén Google által fejlesztett Dart nyelvet használja. A Flutter más megoldásokhoz képest egyszerűbb és gyorsabb fejlesztést biztosít, a különböző platformokon ugyanazt a komponenst használjuk, így platformtól függetlenül egységes kinézetű alkalmazást kapunk. Ennek köszönhetően pedig sokkal kisebb eséllyel fordulnak elő platformfüggő hibák.
A Statista becslései alapján 2023-ban a mobilapplikációkból származó árbevétel elérheti a közel 500 milliárd USD-t, úgyhogy mobilalkalmazás fejlesztőkre még jó darabig biztosan szükség lesz.
A képzésen megszerzett tudással pedig cross-platform alapú mobilalkalmazás fejlesztő irányba is tovább tudod majd magadat képezni.
A Hays Salary Guide 2022 alapján már a Junior mobilalkamazás fejlesztők is átlagosan 650.000-950.000 Ft között keresnek, de a Senior fejlesztők pedig akár 2.000.000 Ft feletti fizetést is hazavisznek.
Kinek ajánlott?
Azok számára, akiket érdekel a cross-platform alapú szoftverfejlesztés, de előtte megalapoznák/felelevenítenék OOP tudásukat és magabiztos alapokat szereznének a Dart nyelv használatában.
Azoknak is segít felkészülni, akik utána belevágnának a 12 hetes átfogó Flutter fejlesztői képzésünkbe is.
Milyen tudásra teszel szert ezen a képzésen?
A tananyag erősen gyakorlatorientált, kisebb alkalmazások megírása közben ismered majd meg a nyelvi építőköveket, ami irányt mutat az önálló feladatmegoldások felé.
A képzés során az alábbi témákat fogjátok körbejárni:
-
Dart programozási nyelv részletes ismerete
-
Dart SDK és Flutter könyvtár telepítése
-
Változók deklarálása, függvények
-
Osztályok deklarálása, konstans konstruktor, mixin
-
Aszinkron programozás, generátorok
A pontos tematikát lent megtalálod.
Ki lesz mindebben oktatód?
Pásztor Dániel - szoftverfejlesztő @AutSoft, oktató @BME-VIK
Az AutSoft Zrt. szoftverfejlesztője, több mint 7 éve fejleszt Androiddal és amióta megjelent, aktívan fejleszt Flutter keretrendszerben is.
A BME-n a “Flutter alapú szoftverfejlesztés” tantárgy tematikájának egyik kidolgozója és oktatója, mindemellett pedig az “Android alapú szoftverfejlesztés” tárgy oktatásában is több éve aktívan közreműködik.
Mik a képzés előkövetelményei?
Alapvető számítógépes ismeretek és előnyt jelent bármilyen más nyelvben szerzett programozói tapasztalat.
Hogyan fogsz tanulni?
-
Gyakorlatorientált oktatás: képzéseink gyakorló feladatokra épülnek, amelyekhez szükséges tudásanyagot interaktív digitalizált tanyagokból (videó, ppt, pdf, teszt, stb.) és letölthető segédanyagokból sajátíthatsz el.
-
Korlátlan hozzáférés: a képzést teljesen saját időbeosztásod szerint tudod feldolgozni, a tananyagokhoz beiratkozást követően 1 évig korlátlanul hozzáférsz, közben bármikor bármennyiszer visszanézheted őket.
-
Oktatói támogatás: a képzés oktató(i)tól bármikor kérdezhetsz, visszajelzést ad(nak) a feladataidra, fejlődésedet végigkíséri(k).
-
Online tanulói felület: a képzés technikai hátterét a Magyarországon több mint 200.000 felhasználó által használt, bármilyen mobileszközről is elérhető Cubix online oktatási platform biztosítja.
-
Hallgatói közösség: a képzés mellé egy Discord csatorna hozzáférést is biztosítunk, ahol a többi résztvevővel chat formájában meg tudjátok osztani tapasztalataitok vagy akár közösen tudtok gyakorolni is.
-
Ügyfélszolgálat: a Cubix csapata supportot biztosít a résztvevők számára a beiratkozás előtt, a képzés során és még utána is, ha szükséges.
Mikor indul a képzés és mennyibe kerül?
-
Képzés indulásának időpontja: ezt a képzést bármikor megkezdheted és rögtön hozzá is férsz a teljes tananyaghoz
-
Részvételi díj: 19.000 Ft
Ha jelentkezel a 12 hetes átfogó Flutter fejlesztői képzésre is, akkor a jelen alapozó díjának 100%-át beszámítjuk az átfogó képzés árába.
Ez utóbbival kapcsolatban írj nekünk az info@cubixedu.com címre!
Ha érdekel a képzés két lehetőséged is van
1. Jelentkezel a képzésre
Ha eldöntötted, hogy jelentkezel a képzésre és szeretnéd biztosítani helyedet, nincs más teendőd, mint a ‘Beiratkozom’ gombra kattintva kitölteni a jelentkezési formot és kifizetni a képzés díját.
2. Kérdezel még a képzésről
Ha szívesen jelentkeznél, de úgy érzed még van néhány kérdés, amire nem találtad meg a választ, kattints az ‘Érdekel, de kérdeznék’ gombra és add meg elérhetőségedet! 48 órán belül felvesszük veled a kapcsolatot.
Mit fontos még tudnod a fizetéssel kapcsolatban?
-
Utalásos fizetés: Amennyiben az online kártyás fizetés helyett utalással szeretnél fizetni, az sem jelent problémát, írj nekünk és ebben is segítünk.
-
Pénzvisszafizetési garancia: Biztosak vagyunk a képzés tartalmát és minőségét illetően, ezért a beiratkozásodtól számított 8 napig 100%-os pénzvisszafizetési garanciát vállalunk.
-
Számlázás: Online fizetésről automatikusan küldünk egy e-számlát, de ha céges számlát szeretnél igényelni vagy a céged finanszírozza a képzésedet, vedd fel velünk a kapcsolatot és segítünk ennek lebonyolításában.
-
Ajánlói kedvezmény: Ha valaki rád hivatkozik a beiratkozáskor, mindketten garantált 5% kedvezményt kaptok a képzés díjából. Ráadásul, ha többen is jelentkeznek hozzánk rajtad keresztül, minden egyes résztvevő után további 5-5% kedvezményt kapsz és nincs benne felső korlát! ;)
Belevágnál, de még előtte szeretnél többet megtudni az adott technológiáról, vagy kíváncsi vagy a képzés részletes tematikájára?
Vegyél részt szeminárunkon, ahol pár óra alatt gyakorlati tapasztalatot szerezhetsz a Flutter keretrendszer használatában és élőben kérdezhetsz a képzés oktatójától is: FLUTTER SZEMINÁR
Nézd vissza releváns webináriumainkat, ahol meghívott szakértőinktől vagy akár a képzés oktatójától tudhatsz meg még többet az adott témáról: WEBINÁROK
Ha pedig inkább olvasnál a témában, akkor nézz körbe releváns blogbejegyzéseink között: TECH BLOG
Ha a képzéssel vagy webináriumokkal, esetleg a fizetési módokkal vagy akár a kedvezményekkel kapcsolatban kérdésed lenne, keress minket bátran az info@cubixedu.com e-mail címen!
A változtatás jogát fenntartjuk.
-
0.Bevezetés
-
1. lecke
Hogyan használd a felületet?
-
2. lecke
Használati útmutató
-
3. lecke
Bevezetés / Bemutatkozás
-
4. lecke
Discord szerver elérhetősége és használata
-
1.Változók, függvények
-
5. lecke
Dart története
-
6. lecke
Dart fejlesztői környezet
-
7. lecke
Dart alapok, változók
-
8. lecke
Nullable típusok, Dart program
-
9. lecke
Dart beépített típusok
-
10. lecke
Gyűjtemények
-
11. lecke
Függvények
-
12. lecke
Feltételes programvégrehajtás
-
13. lecke
Ciklusok
-
14. lecke
Hibakezelés
-
15. lecke
Dart SDK telepítése
-
16. lecke
Dart IDE telepítése
-
17. lecke
Első program elkészítése
-
18. lecke
[Gyakorló feladatok]
-
19. lecke
[Feladat feltöltése]
-
20. lecke
Teljes anyag
-
2.Osztályok, konstans konstruktor, mixin
-
21. lecke
Ismétlés
-
22. lecke
Osztályok elmélete
-
23. lecke
Osztályok deklarálása 1. - Mezők, műveletek
-
24. lecke
Osztályok - láthatóság, static
-
25. lecke
Osztályok deklarálása 2. - Konstruktorok
-
26. lecke
Konstans konstruktor, objektum
-
27. lecke
Osztályok leszármazása
-
28. lecke
Örökölt elemek felülírása
-
29. lecke
Leszármazási lehetőségek
-
30. lecke
Operátorok módosítása
-
31. lecke
Kiegészítő metódusok
-
32. lecke
[Gyakorlófeladat] Observer minta megvalósítása 1.
-
33. lecke
[Gyakorlófeladat] Observer minta megvalósítása 2.
-
34. lecke
[Gyakorló feladatok]
-
35. lecke
[Feladat feltöltése]
-
36. lecke
Teljes anyag: 2. hét