Automatizálási és Alkalmazott Informatikai TanszékKüldetésünk élenjáró műszaki tudományos területekhez kötődő, valós ipari igényeket is tükröző tematikáknak megfelelő tudásközpontok kialakítása komplex/intelligens irányítástechnikai, elektronikai és informatikai rendszerek fejlesztésével és magas szintű elméleti tudást, korszerű eszközbázist igénylő feladatok megoldásával kapcsolatos ismeretek oktatására, kutatására és alkalmazására.
A Tanszék oktatási, kutatási és fejlesztési tevékenysége hagyományosan széles szakmai területeket ölel fel. Ezek a tematikai területek önállóan fejlődnek, ugyanakkor folyamatosan egymásra is hatnak, egymást átfedik és kiegészítik, így természetes módon szolgálják a komplex rendszerek létrehozásában, rendszerintegrációban való jártasság megszerzését.
Az Automatizálási Tanszék 1961-ben alakult Csáki Frigyes vezetésével a Benedikt Ottó vezette Különleges villamosgépek és automatika Tanszék szétválását követően. Ennek a tanszéknek volt munkatársa – többek között - Csáki Frigyes, Frigyes Andor, Tuschák Róbert és Nagy István. Ugyanebben az időben Benedikt Ottó meghatározó szerepet játszott a mai SZTAKI egyik elődintézményének az AKI (Automatizálási Kutatóintézet) létrehozásában.
Az Automatizálási Tanszék a Villamosmérnöki Kar Egry József utcai, akkor új (1958-ban épített) épületének (ma V1 épület) 5. emeletén kapott helyet. Laborjai az épület 4. és 5. emeletén, valamint a K épület alagsorában voltak. A tanszék munkatársai az alapítás évében 6 főállású oktató: Csáki Frigyes egyetemi tanár, Frigyes Andor egyetemi docens, Csik Gáspár egyetemi adjunktus, tanársegédek Ipsits Imre, Szilágyi Béla, Telkes Zoltán, valamint három félállású tanársegéd (Barki Kálmán, Csiszár György, Ganszky Károly), továbbá két adminisztrátor, egy műhely dolgozó és két technikus.
AUT
|
|
Alkalmazásközpontú NoSQL adatbáziskezelés Redis és MongoDB használatával
Ismerd meg a nem-relációs adatbázisok (NoSQL) működését, és tanulj meg Electron alapú alkalmazásokat készíteni a Redis és a MongoDB segítségével!
Mit nyújt a képzés?
-
Egy közös adatbázisokra épülő Electron alapú csevegő alkalmazást fogsz elkészíteni, mely szemléltetni képes az adatbázisok integrációját és főbb képességeit
-
Elsajátítod a NoSQL megközelítéseket és két konkrét nem-relációs adatbázis rendszer, a kulcs-értékpár-alapú Redis és a dokumentum-alapú MongoDB gyakorlati alkalmazását
-
A megszerzett gyakorlati tudás segítségedre lesz alkalmazásaid tervezése, és akár önálló konfigurációja és integrációja során is
-
Munka mellett végezheted, heti 8-12 óra saját időbeosztás szerinti elfoglaltságot igényel
-
Limitált férőhelynek köszönhetően a személyes fejlődésedet az oktató végigkíséri, bármikor kérdezhetsz tőle, rendszeresen konzultációs alkalmakat biztosít
Miért érdemes belevágnod?
Napjainkra egyre több új technológia jelenik meg, ami kiegészíti vagy akár kiváltja a régebbi, jól bevált, közismert megközelítéseket. Ilyen volt a nem-relációs, vagyis NoSQL adatbázisok és módszertanok megjelenése és elterjedése is.
Típusai között megjelentek a kulcs-értékpár alapú, a dokumentum-alapú, az oszlop-alapú vagy a gráf-alapú adatbázisok és konkrét implementációik, melyek szakítottak a hagyományos tábla alapú adatbázis megközelítésekkel.
A NoSQL alapú megoldások kiemelten támogatják az elosztott, skálázható és replikált működést, viszont tipikusan kevésbé támogatják az összetett lekérdezéseket és az ACID működést.
A Redis adatbázist használja többek között a Twitter és a Snapchat, míg a MongoDB adja a Forbes és a Toyota adatbázis szolgáltatását. Az Electron keretrendszer pedig számos népszerű alkalmazás alapját biztosítja, például a Discord, Teams, Skype stb.
Kinek ajánlott?
A képzés érdekes kitekintést nyújt azoknak, akik eddig csak tradicionális adatbázisokat használtak pl. SQL lekérdezésekkel és gyakran szembesültek az esetleges hátrányokkal, rugalmatlanságokkal.
Érdekes lehet azon fejlesztők számára is, akik szeretnék alkalmazni/átismételni HTML, CSS, JavaScript ismereteiket egy adatbázis alapú alkalmazás fejlesztése során.
Összetettebb rendszerfejlesztés esetén pedig lehetőség nyílik a megismertek integrálására a technológiai stackbe (pl. MEAN = MongoDB, Express.js, Angular/React és Node.js)
Azoknak is szól, akik eddig autodidakta módon tanultak, de most szeretnének megbízható forrásból, rendszerezett formában szert tenni egy magabiztos, gyakorlati tudásra.
Milyen tudásra teszel szert ezen a képzésen?
A tananyag erősen gyakorlatorientált, konkrét alkalmazások megírása közben ismered majd meg az ismertetett technológiák építőköveit.
A képzés eredményeképpen a következő dolgokat sajátítod el:
-
Nem-relációs adatbázisok elméleti alapok, hasonlóságok és különbségek
-
Redis bevezetés, parancsok, kipróbálás, telepítés
-
MongoDB bevezetés, parancsok, kipróbálás, telepítés
-
Csevegő alkalmazás fejlesztése
A pontos tematikát lent megtalálod.
Ki lesz mindebben oktatód és mentorod?
Sik Dávid - Oktató @BME-VIK, Database administrator @HFA, Okleveles mérnökinformatikus, Okleveles mérnöktanár
10+ éve oktat a BME Villamosmérnöki és Informatikai karán olyan tantárgyakat, mint pl. Digitális technika, Adatbáziskezelés, Szkript nyelvek, Mobil- és webes szoftverek, Üzleti intelligencia.
Több mint 5 éves adatbázis adminisztrátori tapasztalattal rendelkezik.
Mik a képzés előkövetelményei?
- Alapszintű angol nyelvtudás
- Alapszintű programozói és webes (HTML, CSS, JavaScript) ismeretek, illetve előnyt jelent bármilyen más nyelvben szerzett fejlesztői tapasztalat, vagy ha már tisztában vagy az adatok és táblázatok természetével.
-
0.Hasznos információk a kurzushoz
-
1. lecke
Hogyan használd a felületet?
-
2. lecke
Használati útmutató a képzéshez
-
3. lecke
[Kick-off LIVE ALKALOM] 2024.
-
1.Elméleti bevezetés, alapok, hasonlóságok, különbségek
-
4. lecke
[LIVE ALKALOM] 2024.
-
5. lecke
Házi Feladat
-
6. lecke
[Feladat feltöltése]
-
7. lecke
Teszt: 1. hét
-
8. lecke
[PREZENTÁCIÓ és SEGÉDLET] 1. hét
-
2.Bevezetés a Redisbe, parancsok, kísérletezés, telepítés
-
9. lecke
[LIVE ALKALOM] 2024.
-
10. lecke
Teszt: 2. hét
-
11. lecke
Házi Feladat
-
12. lecke
[Feladat feltöltése]
-
13. lecke
[PREZENTÁCIÓ és SEGÉDLET] 2. hét
-
3.Bevezetés a MongoDB-be, parancsok, kísérletezés, telepítés
-
14. lecke
[LIVE ALKALOM] 2024.
-
15. lecke
Teszt: 3.hét
-
16. lecke
Házi feladat
-
17. lecke
[Feladat feltöltése]
-
18. lecke
[PREZENTÁCIÓ és SEGÉDLET] 3. hét
-
4.Chat alkalmazás bevezetése és fejlesztése
-
19. lecke
[LIVE ALKALOM] 2024.
-
20. lecke
Házi feladat
-
21. lecke
[Feladat feltöltése]